Na ezt a blogot elkezdtem, aztán abba is hagytam, de most kedvem támadt megint okoskodni. Mivel így visszaolvasva kicsit túl filozofálós lett a hangvétel, ezért úgy döntöttem, most nem kritizálok, hanem méltatok. Mivel a punk szóról azért jobb esetben még mindig a zene ugrik be a legtöbbeknek, ezért talán érdemes lenne azzal is foglalkozni, pláne, hogy az a lelke az egésznek.
Persze kicsit renitenskedek, mert nem a klasszikus punkkal fogok most se foglalkozni, hanem a skatepunk/punkrock vonallal. És nem is elsősorban a zenével.
Szóval a videoklipek. Alapjába véve szerintem egy nagyon jó dolog, amellett, hogy a zene tévén, képernyőn keresztül is fogyaszthatóvá válik, nagyon jó reklám a zenekarnak, plusz egy jó klip még élvezetesebbé teszi a dalt. Igazán jó klipet, csak jó dalhoz lehet forgatni és korántsem olyan könnyű, mint sokan hiszik. Csak akkor lesz jó, ha a hangulata illik a számhoz (akár történetet mesél, akár csak hangulatklip) és persze rendesen össze van rakva, érződik rajta a koncepció, nem csak úgy egymás után dobálták a képeket. Egy jó klip leforgatásához kell egy vagy inkább több jó ötlet, egy erre jól felépített szerkezet, egy megfelelően felkészült filmes csapat, sok-sok idő, türelem és elhivatottság és az esetek többségében elég sok pénz, bár vannak kivételek.
Válogattam egy remek 16 tételes listát (tizenötöt akartam, de aztán eszembe jutott a Bodyjar, viszont kivenni már semmit nem akartam, úgyhogy így lázadok a rendszer és a kerek számok ellen. PÁNK!), persze nem lesz benne minden jó klip, hiszen százasával vannak, de igyekeztem olyanokat összekapni, amik nekem nagy kedvencek, vagy csak nagyon el van találva a hangulatuk. Igen, nagyrészt bizony populárisabb együttesek következnek, azon egyszerű okból, hogy a kevéssé ismert zenekarok sajnos ritkán engedhetnek meg maguknak igazán jól megcsinált klipet, de azért erre is lesz ellenpélda hálistennek.

16. Anti-Flag: The Press Corpse

Az Anti-Flag nekem régi kedvenc, bár élőben hatalmas csalódás volt, de lemezen pazarul szólnak és basszerosként külön csemege a rendkívül komolyan összerakott basszusfutamok a dalokban. Erősen politizáló zenekar, amit alapvetően annyira nem szeretek, de náluk valahogy tetszik, pedig sok esetben nem is teljesen értek egyet a mondanivalóval. A Press Corpse klipje alapjába véve nem egy nagyon bonyolult valami, de remekül illik a szövegben és a zenében is jelenlévő embertelen feszültséghez a villámgyors vágásokkal, fekete-fehér képvilággal. Nem nehéz úgy érezni, hogy a világ romjain állnak és ordítják bele a káoszba a mondanivalójukat.

15. Bodyjar: One in a Million

A Bodyjar itthon nem túl ismert, talán a Tony Hawk"s Pro Skater 3-ból emlékezhet valaki, az amúgy szintén remek klippel feldobott Not The Same-re, de nem nagyon vannak köztudatban. Amúgy szerintem nagyon jó kis pörgős skatepunkot játszanak, a világot nem ők fogják megváltani, de bármikor szívesen hallgatom őket. A One In A Million is bármikor fogyasztható dal, a klip pedig hatalmas, főleg az ötlet maga, ezek után mindenki tudni fogja, hogy születnek a ronda gyerekek.

14. Sum41: In Too Deep

A Sum41-t nem kell nagyon bemutatni szerintem senkinek, viszonylag régi és oszlopos tagjai a skate színtérnek. A klipjeik alapvetően szinte mind hangulatklipek, deszkázós, medencézős, bikinis csajos partikkal, viszony a megfelelő anyagi háttérrel ezt olyan jól meg szokták valósítani, hogy, ha nem tudnám, hogy kanadaiak a srácok, simán elhinném, hogy California tengerpartjain lóbálják a lábukat egész nap. Minden klipjük profi munka rengeteg szereplővel, nem túl visszafogott helyszínekkel és nem utolsó sorban kiváló operatőri ás vágói munkával. Azért választottam épp ezt, mert bár nem új az ötlet, de jópofa, ahogy a nyeszlettebb punkgyerekek lenyomják a helyi menőket. Nem kell nagy dolgokat belelátni, nem a világ akarják megváltani, de halkan magában mindenki megjegyzi, hogy erre a bulira el kéne menni :)

13. Kötelező Közhelyek: Kikölcsönzött álmok

Mindenképp szerettem volna legalább egy magyar zenekart is a listára, de nem volt könnyű dolgom. Sajnos itthon a dallamos punk alapból sem a legnépszerűbb műfaj, jól még kevesebben csinálják, arra meg végképp nagyon keveseknek telik, hogy saját zsebből klipet forgassanak, hiszen itt nincsenek stúdiók, akik milliókat adnak ilyesmire. Voltak azért ügyes próbálkozások például a Helo Zep-től, a Nem Mind1-től vagy a Végállomástól, figyelembe véve, hogy a srácok kizárólag saját magukra és a barátaik segítségére számíthattak az elkészítésnél, kijelenthető, hogy bőven túlteljesítettek minden elvárást, de nemzetközi szinten azért még sajnos nem érik el a mércét és ez abszolút nem bántás, egyszerűen a lehetőségeik ennyit engedtek. Már kezdtem kicsit elszontyolodni, hogy nem találok egy tényleg fasza magyar punkrock klipet, amikor hirtelen beugrott a Közhelyek. A csapat elképesztően igényes a felvételek és a koncertek minőségére, komoly felszerelést használnak és komolyak a klipjeik is. Valószínűleg vagy ők követték el az elmúlt évek összes felderítetlen bankrablását, vagy kenyéren és vízen él az egész banda, de az biztos, hogy erőn felül teljesítenek, náluk sokkal jobban fizetett zenekarokat magasan vernek színvonalban. Kicsit gondolkoztam is, melyik legyen a befutó, volt anno egy nagyon jól sikerült, láthatóan profi munkával összehozott videójuk, a végül nálam győztes  dal után is érkezett egy hasonló színvonalú munka, de a befutó csak a Kikölcsönzött álmok lett. Egyrészt ez is nemzetközi színvonalú technikailag, másrészt bár nem először látott ötlet a pályatársak szerepeltetése a klipben, viszont itthon ilyen felhozatalt még nem nagyon láttunk. Külön elismerés azért, hogy a kisebb (de egyébként egytől.egyik kiváló) baráti zenekarok mellett sikerült olyan nagyobb bandák egy-egy tagját is elcsalogatni, mint a Prosectura, a Junkies vagy az Alvin. Ja és persze maga a dal is megér egy misét, jó szöveg, jó zene, pazar minőségű felvétel és nagyon komoly videó. Le a kalappal, fiúk!

12. The Offspring: Original Prankster

Az Offspring igazi régi motoros, az egyik első zenekar a műfajban. Remekül megírt szövegek, összetett, hihetetlen jól szóló zenei témák jönnek tőlük folyamatosan, minden lemezre összehoznak néhány örök életre ítélt slágert. Sose tagadták, hogy jól keresnek a zenéléssel és szerintem maximálisan meg is érdemelnek minden centet, amit kifizetnek nekik, plusz a nagy népszerűségükkel együtt jár, hogy bőven van miből klipet forgatni. Forgattak is sokat, példál a két, talán mai napig legnagyobb slágerként számontartott dalukhoz, a Kids Aren't Alright-hoz és a Pretty Fly-hoz, volt később animációs videó is, később Dexter Holland nagyon elegánsan politikusnak öltözve szólt be a rendszernek. Érdekes, hogy a Conspiracy of One lemez kicsit mostohagyerek, nem lett olyan embertelen nagy sláger róla egyik dal sem (talán súrolja a kategóriát a Million Miles Away), pedig szerintem a One Fine Day az egyik legjobb Offspring dal. Klip azért született szerencsére, és az Original Prankster remekül sikerült. Szintén califoniai hangulatklip, némi szemétkedéssel feltuningolva, de nekem személy szerint az egyik kedvenc klipem, íme:

11. Jimmy Eat World: The Middle

Ezt a videót még nagyon kissrác koromban láttam a tévében, akkoriban mentek még ilyesmik a zenecsatornákon. Később, az MP3 korszak beköszöntével sikerült beszereznem a zenéiket, de igazából engem ez az egy dal fogott meg igazán zeneileg. A klip alapja itt is egy tipikus amerikai gazdagéknál tartott medencés házibuli, kiegészítve azzal, hogy ez lényegében egy szexparti. A klip tele jópofa apróságokkal, a befejezés is szimpatikus, kicsit görbe tükröt mutat a züllő ifjúságnak.

10. NoFX: Franco Un-American

Bár a NoFX sok-sok éve töretlenül ott van a skatepunk élvonalában (My job is to keep punk rock elite ugyebár :) és elég valószínűnek tartom, hogy nem nagyon küzdenek anyagi gondokkal, pláne, hogy Fat Mike kezében van az egyik legnevesebb punkrock kiadó, a Fat Wreck Chords, klipek ügyében nem nagyon szokták túlbonyolítani az életet. Meg ők alapból is az a sokat beszélős, alapból jó hangulatú, mások véleményét telibe szaró banda, nincs szükségük nagy látványra. Imádom, ahogy beszólnak az életet túlgondoló okoskodóknak, ahogy árad belőlük az üzenet, szarjunk mindenre, életet. Ez persze Amerika napos tengerpartjain kicsit könnyebb dolog, mint errefelé, de az üzenet teljesen jogos és örök érvényű. A Franco az egyik legnagyobb slágerük, szövegileg is imádom, ahogy pofátlanul szólnak be a sok önjelölt világmegmentőnek, a zene tökéletes, a klip pedig az első a listán, ami jó eséllyel minimális összegből készült. Egy nagyon egyszerű rajzfilmecske, de még annak is túlzás, igazából összeollózott rajzok-képek picit meganimálva. A képek követik a szöveget, így inkább csak szemléltetés ez, mind valódi klip, de annyira jópofán és viccesen van megcsinálva, hogy mégis bekerült a top 10-be. Persze azért ez sokban köszönhető magának a dalnak, ami tényleg egy örök punkrock klasszikus. Asszem, ha mindenki így fogná fel az életet, egy sokkal boldogabb világban élnénk.

9. Simple Plan: Shut Up!

A Simple Plan szerintem nem tartozik a műfaj zsenijei közé. Bár népszerűek, néhány éve az amerikai rapperrel, Sean Paul-lal is készült közös számuk, aminek mondjuk köze nincs a punkrockhoz, meg volt még egy-két jobb daluk, alapvetően nem sok maradandót alkottak. A Shut Up! viszont szerintem telitalálat. Nem egy mély mondanivalójú dal, de hibátlanul össze van rakva zeneileg, ha minden számuknál hoznák ezt a szintet, valószínűleg már lassan klasszikussá értek volna. Maga a klip nem a világ legegyedibb ötlete, belehelyeztek egy pofátlan punkzenekart előkelő, sznob környezetbe, ilyet láttunk már. Amitől nagyon bejön, az a kivitelezés, borzalmasan profin van összerakva a klip, itt megint a pénz beszél, ez van. Amúgy ezt is ifjú titán koromban még a tévéből ismertem meg, sajnálom, hogy eltűnt ez a műfej teljesen a médiából, egy kis változatosság jót tenne.

8. Bad Religion: New America

Na igen, a Bad Religion. Ha mondanom kellene egy zenekart, hogy kik az abszolút kedvenceim (ami nehéz, mert nem egyformák a zenekarok, nem lehet egyet kiemelni), akkor őket mondanám. Ők az a banda, akik egyszerűen képtelenek hibázni. lassan 35 éve állnak színpadon és még nem jött ki olyan lemezük, amire azt mondanám, hogy nem jó. Zseniálisan írnak zenét, nagyon egyszerű témákkal dolgoznak, feszes, összetett, kiállásokkal, remek átvezetésekkel dobják fel, aztán jön Greg Graffin, utánozhatzatlan hangú énekkel, amire hihetetlen érzékkel gyártanak utánozhatatlan vokáltémákat, rendszeresen több szólamban. Graffin úr egyébként egyetemi biológiaprofesszor, nem éppen az az alkoholista, drogfüggő punkzenész, amilyen kép sokak tudatában még mindig él a műfaj említésére. A szövegek a pozíciójához méltóak, nagyon szépen megírtak, nagyon komoly mondanivalóval. Társadalomkritika, lelki témák és rendszerkritika is előkerül, csak éppen olyan igényesen megfogalmazva, hogy valóban értelmes kritika tud lenni, nem pedig értelmetlen fröcsögés. Aki volt már koncertjükön, tudja, milyenek. Nincsenek látványelemek, nincs pirotechnika, táncoslányok, fellépőruhák, értelmetlen sztárallűrök, szerintem abban a ruhában lépnek fel, ami reggel legfelül volt a szekrényben. Mégis talán életem legnagyobb koncertélménye volt, hihetetlenül át tudják adni a mentalitásukat, totális katarzist okozott. Azon a koncerten egy kortyot nem ittam, és ezzel egyáltalán nem voltam egyedül. Egyszerűen annyira magával ragad az egész, hogy semmi másra nincs szükség hozzá és minden egyéb tevékenység csak elvenne a tökéletes összképből. Én kifejezetten rossz vagyok angolból, de értem a számaikat úgy, hogy a szöveget nem értem igazából. Jó néhányat lefordítgattam és szembesültem vele, hogy ez tényleg azt jelenti, amit elsőre belülről előhozott, pedig nem értettem a szöveget hallás után. Ők a legnagyobb zsenik szerintem a műfajban. Viszont épp az imént említett szerénységük és komoly mondanivalóval bíró számaik miatt klipek ügyében sem bonyolítják túl az életet. Persze, azért forgattak jó néhányat, de mind erősen minimál stílusban. Mint az óriási sláger American Jesus, a mély érzéseket kitárgyaló Sorrow, a Broken, vagy az amerikai álmot pokolba kívánó Los Angeles Is Burning. Viszont a New America egy szintén nem túl bonyolult, de nagyon jópofa ötlettel operál, a zenekartagok műanyag akciófigurák két kis punksrác játékszereként. Az ötlet nagyon méltó a zenekarhoz, itt sem dobáltak el felesleges milliókat, a végeredmény mégis nagyon kreatív.

7. Rise Against: Prayer Of The Refugee

Amikor megismertem a Rise Againstet. itthon még nem nagyon voltak ismertek, én a Need For Speed Underground betétzenéi között találtam rájuk anno. Ők egy érdekes átmenet a dallamos punk és a kicsit hardcore-osabb vonal között, de jól csinálják. Igen heves véleményük van a bolygónk és a rajta élő emberek undorító kizsákmányolásáról, lelkes állat- és természetvédők és végtelenül háború- és erőszakellenesek. A Prayer Of The Refugee azt mutatja be, hogyan zsákmányolják ki a végtelenségig a Harmadik Világ népeit az amerikai álomért. A klip színvilága és szerkezete tökéletesen átadja a féktelen dühöt, amit kivált belőlük, ahogy tehetetlenül veszik tudomásul a rabszolgasorba taszított nincstelenek szenvedését, a lassabb részeknél pedig a nézőt is átjárja ezeknek a szerencsétlen embereknek a totális kilátástalansága. Ha csak egy ember nem vette meg az ilyen országokban készült terméket, már megérte elkészíteni, de ettől függetlenül is mestermű.

6. Green Day: Basket Case

A Green Day bőven kapott minden oldalról hideget-meleget, és szerintem az utóbbi tíz évben nem is sikerült maradandót alkotniuk. Na de előtte... Ha úgy összességében, a punk minden ágán belül összegyűjtenénk a tíz legnagyobb hatású lemezt, azon a listán jó eséllyel ott szerepelne a Dookie. Bár a zenekar harmadik lemeze, messze ez robbant a legnagyobbat tőlük. Itt alakult ki igazán az a tipikus rájuk jellemző hangzás és stílus, amit az American Idiottól kezdve érthetetlen okokból elhajítottak és sablon pop-punk zenekarrá változtak. Persze az még a jobbik eset volt, mert a 21st Century Breakdown, ami utána jött, még egy szórakoztató skatepunk lemez se tudott lenni, egyszerűen iszonyú volt. Annyira, hogy nem is linkelek róla számot. De visszatérve a régi lemezekhez, azt hiszem, kevés olyan punkrock dal van, ami ennyire széles körben ismert lenne, mint a Basket Case. és teljesen jogosnak is tartom. Szokásom, hogy hamar megunok egy zenét. Szeretem attól még, pár hónap múlva újra hallgatgatom, de gyakran cserélgetem a telefonomon a zenéket, mert megunom őket. Viszont van pár szám, ami örökké rajta van és sose válik unalmassá. Na, ez olyan. 13 évesen kezdtem Green Dayt hallgatni és azóta is minden egyes alkalommal, ha felcsendül a "Do you have the time...' kezdetű első sor, és pezseg a vérem, egyszerűen egy megunhatatlan klasszikus. A klip jópofa, szanatórium-elmegyógyintézet szerű helyszínnel, jól megfogott hangulattal operál, de bármi más zenével alatta fele ekkora durranás se lenne.

5. Good Charlotte: Girls&Boys

A Good Charlotte nem tartozik éppen az ikonikus klasszikusok közé, igazi pop-punkot játszanak, tulajdonképpen nem rosszul és odaát borzalmasan népszerűek, de azért mifelénk is sokan emlékeznek rájuk, sokat mentek a tévében anno. Jellemzően nem akarják megváltani a világot, bulizós, néhol néger rappereket megszégyenítően hivalkodó klipek és külsőségek közepette szórakoztatnak és közben mocskosul meggazdagodnak. Nem lesznek soha legendák, de soha rosszabb zenekart, ez a szint még teljesen rendben van. A Girls&Boys klip viszont egyszerűen zseniális, ötlet és megvalósítás szempontjából egyaránt, a rengetek bulizó, deszkázó, idióta tini módjára viselkedő nagymama és nagypapa szerintem örökre emlékezetes marad mindenkinek, aki valaha látta a videót.

4. Blink182: The First Date

A Blink egyszerűen megkerülhetetlen ebben a műfajban. Ők voltak az első punkzenekar, akiket megismertem és a mai napig hatalmas kedvencek. Nem csak nekem, szinte mindenkinek, aki egy kicsit is kedveli a dallamos punkot. Bár néha írnak komolyabb hangvételű dalokat, alapvetően azért rájuk is az volt jellemző, hogy magasról tesznek a világra, pofátlanul élvezik az életet. Nem úgy, mint a NoFX, ők nem szólnak be olyan keményen senkinek, ők kiröhögik a világot. Mindig is nagy klipgyárosok voltak és hihetetlen idióták minden bizonnyal, mert valahogy a kezdetektől 2001-es Take Off Your Pants And Jacket lemezig folyamatosan hatalmas ötleteik voltak. Ami utána jött, arról nem beszélünk, az már nem Blink. A First Date a 70-es évekbe repíti vissza a nézőt, és itt látszik, hogy volt mit a tejbe aprítani, tökéletesen felépítették a harminc évvel azelőtti világot. És persze a hangulat mellett benne van az infantilis és kicsit rohadék stílusuk is, ez volt ugye az a klip, aminek egy része anno a tévében cenzúrázva ment.

3. Bowling For Soup: High School Never Ends

 Hopp, már itt is a TOP3. A BFS egy feltehetően mérsékelten beszámítható négyesfogat. Kicsit gondban is voltam, melyik klip legyen, mert csináltak sok beteg dolgot, punk-rock kiképzőtábortól kezdve múltidéző feldolgozásig mindent. A High School Never Ends végül azért nyert nálam, mert a sok jó klipötlet mellett, ez talán a legjobb zeneileg. A szám mondanivalója nem túl bonyolult, a lényeg, hogy nem változik senki, ugyanaz az ember marad, mint a gimiben. "Nothing changes, just the names, the faces, and trends". A videó egy osztálytalálkozóra repíti a nagyérdeműt, ahol az egykori lúzer kissrácok már befutott punkzenészként érkeznek. A többit meg kell nézni!

2. Zebrahead: Girlfriend (Avril Lavigne Cover)

A Zebrahead a skatepunk és a hip-hop tökéletes ötvözése, szintén azon kevés zenekarok egyike, akik képtelenek hibázni és sose adtak ki olyan lemezt, ami nem tetszik. Imádnak feldolgozásokat kreálni más stílusokból, Spice Girls-től kezdve, Jennifer Lopezen át Mariah Carey-ig minden jöhet nekik és jól is sül el. Klipek ügyében az amerikai házibulitól, a koncertklipen át, a debil gyilkos történetén át sokminden előfordul náluk. Bár akadnak komolyabb hangvételű dalaik és mondanivaló azért szinte mindegyikben van, alapvetően azért ők is szívesebben buliznak, jól érzik magukat és magasról szarnak a hangzatos elvekre (I'm Just Here For The Free Beer... ugyebár). Mivel a tehetségük mellett ők is épp kellően elmebetegek, ezért a videóik nagy része baromi szórakoztató és vicces, így kicsit nehéz volt kiválasztani egyet. Végül azért esett erre a választásom, mert itt már valahova nagyon messzire gurulhattak a gyógyszereik. Az már meg sem lep, hogy szőrös férfiak nőnek öltöznek, de ők fogták magukat és a teljes Avril klipet egy az egyben ugyanúgy leforgatták, ugyanazokon a helyszíneken, ugyanazokban a ruhákban, ugyanazokkal a tánclépésekkel, csak pár apróságot variáltak meg a humor kedvéért, meg persze Avril és egyéb hölgyek szerepét hímnemű egyedek játsszák el. Egyébként előszeretettel veszik körbe magukat a klipekben modellalkatú lenge öltözetű hölgyekkel, ebben egyetlen lány sem jelenik meg az egész videó alatt.

1.  Blink182: All The Small Things

Igen, csaltam. A Blink bizony duplázott. Egyszerűen azért, mert a First Date nem maradhatott ki, viszont ez a klip nem simán a punkrock klipek között, hanem úgy összességében minden zenevideó között talán a legjobb. Hatalmas sláger, ami igazából nem szól semmiről, hatalmas beszólás a kilencvenes évek fiúbandáinak és a beteges rajongóknak. A non plus ultra.

A punkok jellemzően saját felsőbbrendűségüket két dologban látják: az egyik a divattal való szembehelyezkedés, a másik pedig azok a szép és hangzatos elvek, amiket "követnek". A divattal szembemenésről az előző posztban már értekeztem, hogy miért tartom abszolút hiteltelennek (ha lusta vagy elolvasni, a lényeg az, hogy ugyanúgy divatot követnek, csak másfélét, de sokkal szigorúbban mennek utána, mint bármelyik más stílus képviselői), gondoltam most magamra haragítok újabb néhány embert, ezért az elveket is előveszem. Mielőtt nagyon belemennék, hadd bocsássam előre, ismét kicsit a végletekbe megyek bele, nyilván vannak, akik nem ily módon állnak hozzá a dolgokhoz, mint amit leírtam, de itt is igaz, ami mindenhol, kinek nem inge, ne vegye magára!
Bár több olyan elvrendszer, mozgalom is létezik, amivel a punkok szimpatizálni szoktak, azt a kettőt venném elő, ami a legfeltűnőbb, szimbólumokban a leggyakrabban jön elő és szerény véleményem szerint a legdeviánsabb mind közül. Ezek pedig az anarchizmus és az antifasizmus. A kettőnek van egy elég nagy közös halmaza, az anarchisták jellemzően antifasiszták is, fordítva persze nem feltétlenül igaz a dolog. Ennek ellenére most külön fogom venni a kettőt és kicsit elmélkedjünk már rajtuk. Nem várom el senkitől, hogy ezt elolvasva hirtelen megvilágosodva teljes fordulatot vegyen a gondolkodása, de ha végigolvasod normálisan hozzáállva és nem alapból lehülyézve, akkor azért látni fogod, hogy nem feltétlenül beszélek hülyeséget.

Anarchizmus: talán kezdjük ott, hogy a többségnek fogalma sincs, mit is takar ez, inkább csak hangzatos jelszavakat ismernek (örök klasszikus: "az anarchia nem káosz, hanem uralom nélküli rend"), valamint az örökbecsű, generációkon átívelő bekarikázott A betűt. Az alapelv valóban ez lenne, de ahhoz azért nem kell pszichológusnak lenni, hogy mindenki belássa, ez így egy totális utópia. Nem csak azért, mert alapvetően az ember, de szinte minden más élőlény is egyrészt igényli, hogy irányítsák. Nem csak azért, mert alapvetően genetikailag kódolva van sokakban a vezető, zsarnok stb szerep. Hanem azért is, mert az egyenlő és igazságos már alapból nem ugyanazt jelenti, íme egy kitűnő szemléltetés:Na, de ebbe ne is menjünk bele, ez végül is nem egy politológiai blog és én magam sem vagyok akkora szakértője a dolognak, hogy nagyon mély eszmefuttatásokba kezdjek. Abban tehát az anarchisták nagy része megegyezik, hogy a kollektív (értsd, egész világra, országra, térségre stb kiterjedő) anarchia megvalósíthatatlan és káoszt eredményezne. Ilyenkor szokás előrukkolni az individuális anarchia témakörével, azaz azzal, hogy ő maga él anarchista elvek alapján, ezzel téve egy lépést egy szebb világ felé. Na ez kurva szépen hangzik és kurvára nem igaz. Ezek az emberek ugyanis jellemzően ingyenélők és egy árva lépést nem tesznek semmilyen szebb, élhetőbb világ felé, valamint az általuk oly lelkesen kiáltott államtól, rendszertől, nemzettől való szabadságuk is hatalmas tévedés. Miért mondom ezt? Amennyiben feltesszük, hogy egy másik dimenzióban létrejönne a kollektív anarchia, az nem úgy nézne ki, hogy egész nap iszunk, szívunk, zenélünk, bulizunk, kefélünk. Egy megvalósult anarchiában ugyanúgy tanulni, dolgozni kellene, csak ezt valami rejtélyes okból mindenki pont annyit tenné, amennyit kell és ennyihez pont kedve is lenne és ezért cserébe mindenki igazságosan részesülne a javakból. Az anarchista gondolkodásba abszolút nem fér bele, hogy foglaltházban lakjál, tarhálj, vagy lopjál, stb. Persze, tudom, a kizsákmányoló államnak semmit, és most te jól visszaveszed, amit másoktól elvesznek és te legalább szabad vagy. Lófaszt. Te függsz a legjobban az államtól, barátom. Te addig lakhatsz a foglaltházban, amíg az önkormányzat ki nem hajít onnan és annak köszönheted, hogy még vannak fogaid, hogy az állam megtiltotta a rendőreinek, hogy kiverje őket. Nem tisztem nekem védeni az államot, teljesen tisztában vagyok vele, mekkora gazemberek uralkodnak felettünk, de te mindennél jobban függsz tőle, ugyanis csak addig élheted az ingyenélő létedet, amíg egyszer valaki nem dönt úgy, hogy megunta. Persze, a dolgozó ember is ki van szolgáltatva valamilyen szinten, de azért védhetőbb pozíció, mint a totális ingyenélés, rombolás és bűnözés. Na igen, a lopás. Tudjuk, multitól nem bűn. Te ennyire hülye vagy? Szerinted, ha lopsz  Tescoból, azzal a milliárdos tulajokat károsítod? Az eszedbe nem jutna, hogy az alkalmazottak fizetése bánja vagy az árak emelése. Amit azok fizetnek, akik befizetik azt az adót, amiből téged eltart az állam. Az adó nem fizetés is visszás. Oké, nem fizeted, mert nem arra költi az állam, amire kellene. Ez akkor elfogadható indok, ha te ehelyett fát ültetsz belőle, parkosítasz, utat építesz, infrastruktúrát fejlesztesz, munkahelyeket hozol létre. Ha az ilyen módon megspórolt pénzt nem ilyesmire költöd, ugyanúgy ellopod, mint az állam, hiába a szép jelmondataid. Autózúzás a másik kedvencem, kirakattörésekkel, egyebekkel. Hogy jössz te ahhoz, hogy eldöntsd, jogosan van-e az illetőnek az az autója, boltja, majd tönkretedd? Megnyugtatlak, jellemzően mellényúlsz, mert a maffiózók és társai autója közelébe sem jutsz. Falfestés, bekarikázott A betűk, hangzatos jelmondatok. Tudod mit, rendben van, legyen. Terjeszd az igét. De tudsz mondani valami értelmes megoldást is, vagy csak ordítani, hogy ez így szar? Mert ez önmagában nem elég nemes cél ahhoz, hogy tönkretedd azt a falat, amit valaki munkával megkeresett pénzből lefestett. És még sorolhatnám, de már sokan nagyon unják. A lényeg, hogy ez a radikális oldala egy baromság a dolognak, nem a rombolás vagy mások megkárosítása miatt, hanem mert mindezek mögött nincs valós tartalom és nem értek el vele semmit. Ez persze a szerencsére elég vékony radikális réteg, vannak olyanok is, akik ennyire azért nem durván művelik. Persze valós tettek náluk sincsenek, de legalább nem ártanak senkinek, dekoratív kiegészítőként viselik az A betűiket, tudnak Hatóságilag Tilos és PiCsa dalszövegeket, meg néha eszmefuttatásokba bocsátkoznak a haverjaikkal a kocsmában. Ez alapvetően totál ártalmatlan dolog, főleg, hogy a többségnél csak a lázadás része és 18-20 éves korukra kinövik. Ennek ellenére az anarchizmus egy nagyon szép elvrendszer és lehet részben aszerint élni, magaddal egyenrangúként kezelni az embereket, persze ez kompromisszumokkal jár és az ilyen embert nem anarchistának, hanem jó főnöknek, emberi vezetőnek szoktuk hívni.
Na, a másodikat cserébe igyekszem rövidebbre venni. Ők kedvenc vesszőparipám, az antifasiszták. Miért is küzd az antifasiszta? Értelemszerűen a fasiszták ellen, abba már bele sem megyek, hogy ez alatt ők a nácikat értik, ami távolról sem ugyanaz, de ezen most ne akadjunk fenn. Kézenfekvő a kérdés: kik a nácik és mit csinálnak? A náci az ő olvasatukban egyenlő a rasszistával (újabb hatalmas tévedés) és rosszat tesznek a kisebbségeknek. Kisebbség alatt jellemzően zsidót, cigányt, melegeket és időnként négereket kell érteni. Egy szóval azon kisebbségeket, akiket a Hitler irtott, kínzott, táborba hurcolt. Az elv szép, csak néhány helyen sántít: egyrészt ma Magyarországon különösebb atrocitás NEM éri a kisebbségeket. Persze, vannak beszólások, akadnak összetűzések, de ritka a komoly eset. Alapvető tévedés egyébként, hogy rasszista támadás csak kisebbséget érhet. Nem kell túl messzire mennie szerintem senkinek az ismerősi körében, hogy találjon olyat, akinek volt már gondja cigányokkal, csak azért mert "geci mágyár" volt. Nem láttam nagyon antifasisztákat felszólalni a szlovákiai magyarverések ellen sem, pedig ott még kisebbségnek is számít az áldozat. De ebbe most ne is menjünk bele bővebben, a lényeg: ki is az ellenség? A fő ellenség a skinheadek rasszista csoportja, akit ők boneheadeknek titulálnak. Ezekkel egy nagy baj van: jellemzően nagy csoportokban járnak és igen jó fizikai erőnlétnek örvendenek, így az esetek többségében bizony a náci csőcselék győz az antifasiszta szabadságharcosok felett. Persze vannak kivételek, de igazából teljesen mindegy: ennek ugyanis semmi köze az antifasizmushoz. Egyrészt a skinheadek jellemzően szintén nem az ellenségnek kikiáltott cigányoknak, zsidóknak stb okoznak gondot (ha mégis, akkor jellemzően nagyon sokan elkapnak valami nagyon vézna illetőt, persze itt is akadnak kivételek, legyünk korrektek mindkét oldallal), hanem az ifjú punkok, hippik és társaik között szedik az áldozataikat. Tehát a végeredmény: két, egyébként semmit nem csináló tábor elpáholja egymást, majd hőstettként tekintenek a dologra. Senkit nem védtek meg, semmit nem változtattak meg. Ha antifasiszta vagy, javaslom, hogy alapíts egy céget és vegyél fel cigányokat dolgozni. Függetlenül attól, hogy kinek mi a véleménye róluk, ez egy valódi lehetőség egy jobb életre nekik. Az, hogy áthúzott horogkereszteket hordasz magadon, dalszövegeket ordibálsz, nyilvánvaló dolgokat letagadsz és kopaszokkal verekszel, semmire sem jó. A végére hagytam a legundorítóbb kettőst: vegyétek már tudomásul, hogy azért mert valaki szereti a hazáját, neadjisten nem ért egyet a trianoni békeszerződéssel, attól még nem lesz náci. De ami még ocsmányabb, amikor magukat bátran antifának valló emberek kötekednek fiatal 14-16 éves gyerekekkel, akiken Nagy-Magyarország póló, vagy egyéb hasonló jelkép van, vagy, ami még rosszabb, meg is ütik őket. Elkönyvelik antifa hőstettnek, majd szidják a mocskos nácikat, amikor esetleg a bátyja három haverjával visszajön és széttépi a fejüket érte. Gondolkodjatok már és ne a hülyeségeiteket ordítsátok. Függetlenül a kisebbségekről alkotott véleményemtől, amit ti csináltok az értelmetlen és saját magatokat járatjátok le.
A végeredmény mindkét szép elvnél ugyanaz: szép, de az égvilágon semmit nem csináltok, csak jelvényeket hordotok. Igen, tudom, vannak, akik ezen elvek indíttatására valóban tesznek dicséretes dolgokat, de a többségnek ez csak egy pár hangzatos dalszöveg, jelmondat és szimbólum, meg persze a csoporthoz tartozás érzése.

A bemutatkozó poszt óta eltelt egy kis idő. Ennek az az oka, hogy ugyan rengeteg gondolat kering a fejemben, de nem tudtam, mi legyen az első szösszenet témája. Valami általánosat, de sokak által feszegetett témát akartam, de azt hiszem megtaláltam.
Ez az a kérdés, amire ezer válasz van és igazából egy sem. Szerintem mindenki, akinek egy pici köze is volt a punk szcénához, milliószor hallotta zenekarra, viselkedésre, emberre, kinézetre, politikai nézetekre és szinte bármire, hogy ez punk vagy nem punk.Igazából egyetlen dologban egyezik meg mindenki, hogy a punk része a lázadás. Ez persze annyiból baromság, hogy minden tizenéves életének része a lázadás, mint természetes velejárója a pubertáskornak. Ezt mindenki máshogy éli meg, van, aki fél órával később megy haza, akkor is, ha az apja ordibál, és van, aki színes tarajt vág és a seggét mutatja a rendőröknek. Meg a kettő között egy elég széles sáv. Hogy a lázadás melyik szintje punk, az már kevésbé egyértelmű, ahogy minden más, ezzel kapcsolatos dolog is. Igazából szerintem azt, hogy mi a punk, nem lehet örök érvényű dogmaként lefektetni. Ha értelmes lázadást tartunk szem előtt, nem pedig agyatlan hőbörgést, akkor a dolog folyamatosan változik, ahogy a világ is változik.
Az egész a hetvenes években indult tőlünk nyugatabbra, nálunk a hetvenes évek legvégén jelent meg, igazán élni a nyolcvanasokban kezdett. Egy egészen más világot éltünk, mint ma. Akkor valódi lázadás volt a három akkordos zenekarok, szakadt ruhák, tarajok, piercingek, bakancsok világa, az utcán bandába verődve sört vedelni és hangosan ordítva szidni a kormányt, rendszert, tetszőleges dolgot. Az akkori punkok folyamatosan feszegették a határokat. Ekkorra már azért puhult a diktatúra, de még voltak szankciók az ilyen dolgokért. Egy-két ritka kivételtől eltekintve (és ez is főleg zenekartagokat érintett) nem kellett már börtöntől tartani, de a munkahelyen, iskolában azért még lettek ezekből gondok és a rendőr se fukarkodott néhány pofonnal, némi könnygázzal és egyebekkel. Mivel egy baloldalinak nevezett rendszer volt hatalmon, a punkok alapvetően jobboldali beállítottságúak voltak. Nem hiszem, hogy ez komoly politikai mondanivalót hordozott volna, mindössze ellentéte volt a regnáló hatalomnak. És persze jól megfért mellette az azóta is bálványozott bekarikázott A betű.
Sokak számára a mai napig ez A punk. Ezer embertől hallottam, hogy az igazi punk zene a CPG, az ETA és társaik, az igazi punk akkor volt és ma már nincs semmi. Ezt alapvetően egy faszságnak tartom. Az tény és való, hogy a világ megváltozott. Ma már a legvadabb kinézetet is maximum néhány ember ferde tekintete és egy-két kósza rendőri igazoltatás kíséri és bizony börtönbe sem lehet menni azért, ha valaki szidja a rendszert. Sőt, lassan már kötelező egy kurvaorbánt elmormolni, amolyan étkezés előtti imaként. A rendszert szidni trendi, az extravagáns kinézet megszokott, a zenei stílusok pedig olyan szinten minden végletet megjártak mára, hogy a punkzene egyáltalán nem kirívó. És ettől sokak szerint a punk halott, pedig szerintem csak szemléletet kéne váltania, és nagyon nem arra, amerre most tart.
A klasszikus mai punk kétféle szokott lenni:
- az egyik a nyolcvanas évek vad híve, szeret sok alkohol és ipari drogok elfogyasztása után balhézni, szakadt nadrág, bőrdzseki, acélbetétes bakancs az állandó viselete, amit számtalan, klasszikus punk zenekar neve díszít. Öltözéke állandó kiegészítője a taraj. Tetszőleges pillanatban készen áll egy újabb "Erdős Péter, kurva anyád" ordítása, függetlenül attól, hogy az esetek nagy részében fogalma sincs, konkrétan ki is volt az illető úriember, valamint az sem zavarja, hogy huszonhárom éve elhunyt. Emellett szinte bármilyen koncerten hajlandó felkérni a zenekartagokat, hogy játsszanak már el egy ETA dalt, majd "köcsög divatgecik" ordítással távozik, amennyiben az illető társulat nem tesz eleget kérésének. Véleménye szerint minden, 1990 után alakult zenekar divat köcsög, valamint a közönség azon tagjai is, akik nem kellően punkos külsővel érkeztek. Méretes anarchiajelekkel van dekorálva, de ez nem akadályozza meg abban, hogy 14 éves Alvin pólós kissrácokkal kötekedjen, három centiről az arcukba ordítva, hogy mi is az igazi punk.
- a másik az antifa harcos. Ő az új idők gyermeke, és magasztos küldetést teljesít. Sokan közülük anarchistának vallják magukat, de ez jellemzően kimerül abban, hogy ismernek néhány magasztos mondatot, mint pl "az anarchia nem káosz, hanem uralom nélküli rend". Öltözékük változatosabb, a klasszikus punk jegyet keverik a skinheadek öltözködési stílusával, kedvelik a skinhead márkákat (Lonsdale, Fred Perry stb) és nagyban hirdetik a punk-skin összefogást (természetesen az antifasiszta skinheadekkel). Fasizmus elleni harcuk lényegében arra korlátozódik, hogy időnként balhéznak az általuk nácinak titulált skinheadekkel, akik az esetek többségében tisztességgel el is verik önkéntes antifa harcosainkat. Ők ezt harcuk mérföldköveként élik meg és büszkék, hogy legalább kiálltak, majd Fegyelmező Részleg dalszövegeket ordítva betérnek a legközelebbi kocsmába, ahol szájba vágnak néhány fiatalt, akik nagy-Magyarországos pólóban ülnek a krimóban.
Persze ezek végletek voltak, de nagyjából ez a két fajta szereti magát valódi punknak titulálni és megmondani mindenki másnak, mi is a punk. Természetesen számtalan olyan ember ismerek, aki a nyolcvanas évek punkjáért rajong és mellette teljesen normális, de még az antifák között is találok olyat, akivel szívesen beszélgetek és bármikor szívesen találkozom vele (azért ezek ritkábbak). Amúgy a fent említett viselkedési formákkal nagy baj nincs is, amíg ez a tizenéves korban jön elő. A lázadás kiben erősebb, kiben meg szolidabb, van, aki így éli meg. Én is kint lógtam a téren szakadt cuccokban, hirdettem magasztos eszméket és úgy éreztem, hogy most aztán kurvára megmondtam a világnak meg a rendszernek, én vagyok a porszem a gépezetben. Aztán idősebb lettem és szép lassan szembesültem vele, hogy a lófaszt, ugyanazt csináltam, mint bármelyik lázadó tini. Teljesen mindegy a helyszín és a külsőségek és főleg a magasztos eszmék.
Szóval a tizenéves punkok nem azért lázadnak, mert punkok, hanem mert alapból lázadniuk kell. Nem viccből van az, hogy 18-20 évesen az emberek nagy része szép lassan kinő belőle. Van, aki teljesen hátat fordít az egésznek és van, aki csak máshogy áll már a dolgokhoz, mint én is. Én alapvetően lázadó típus vagyok, de ha huszonévesen is azzal próbálnék lázadni, hogy rózsaszín tarajjal iszom a kannásbort a villamoson, azzal csak azt érném el, hogy pár év múlva csövesként tengődhetnék egy téren, majd májelégtelenségben elhunyhatnék.
Az antifa eszmék is elég távol állnak mára tőlem, erről majd később bővebben írok, de a lényeg, hogy elkezdtem sokkal jobban nyitott szemmel járni. Azóta számtalan dolgomra kaptam meg, hogy az nem punk. Kezdetben megpróbáltam elmagyarázni, hogy számomra ez a punk. Sokkal inkább punknak érzem, amikor leülök egy fiatal sráccal, lánnyal egy bulin és elmagyarázom az én véleményemet a dologról, minden bántás, vagy rájuk erőszakolás nélkül, mint azt, ha az előírt szabályok szerint élem a "valódi punk" életet. Túl vagyok már azon a koron, hogy felkapjam a vizet azon, ha valaki nem ért egyet velem, sőt, nagyon szeretek vitatkozni. Vitatkozni, és nem veszekedni. Én nagyon szívesen leülök antifákkal beszélgetni, megvitatni a véleményünket, ha képes normálisan beszélgetni és érvekkel próbál meggyőzni. Amikor elkezd valaki ordibálni, minden szarnak elhordani, értelmetlenül hadoválni, akkor felállok és elmegyek, nekem aztán mindegy. Ez sem punk, mert egy igazi punk nem így cselekszik egyesek szerint.  Megpróbáltam elmagyarázni, hogy nekem nem az a punk, ha szidunk réges régen halott vagy legalábbis nem aktív embereket, nekem sokkal inkább átjön a punk életérzés a Blinktől, akik azt mondják, hogy lehet, hogy baj van, de amin nem tudunk változtatni, azon nem sírni kell, szarni rá, élvezzük az életet, mert van mi. Számomra az ilyen zenekarok sokkal inkább a szabadság érzését közvetítik, ami pedig minden punkok vesszőparipája.
Szóval kezdetben próbáltam elmagyarázni, hogy nekem ez a punk. Aztán rájöttem valamire, ami sokkal egyszerűbb volt. Amikor közölték, hogy ez nem punk, akkor annyit mondtam, hogy oké, akkor nem punk, pont leszarom, hogy hívjuk. Nekem van egy ízlésem, egy véleményem a világról, emberekről, politikáról és számtalan dologról, öltözködök, ahogy nekem tetszik, foglalkozom azzal, amivel és akivel szeretnék és kurvára nem érdekel, hogy ennek nem tudom a "punk" nevet adni. Ezek az emberek nagyon szeretnek a "divat" ellen lázadni. És közben észre sem veszik, hogy ők maguk a legnagyobb divatkövetők, olyan szinten szabályokat szabnak maguknak, mint semmilyen más szubkultúrában. Ha a punk a szabadságról szól, akkor miért kéne annyi szabálynak megfelelni, hogy magadat punknak nevezhesd? Ezt azt hiszem a legszebben a Helo Zep! fogalmazta meg a Lázadj fel című dalával, pedig ők aztán tényleg a bőrdzsekis, szakadtruhás punkok, csak mellé tudnak és szeretnek gondolkozni, és nem átallottak zenélni is megtanulni mellé.

Ja és a végére válasz kéne a címbeli kérdésre, azaz, mi a punk? Fogalmam sincs, mert jó esetben mindenkinek más, de semmiképpen sem a klisék közé beszorított egyen-lázadás és még kevésbé hiszem, hogy bárkinek is joga lenne eldönteni, mi is az.
Igen, ilyen csúnya, másokat provokáló posztokkal jelentkezem a későbbiekben is, cuppantalak titeket!

Igen, az első kérdés, ami joggal vetődik fel, ki is vagyok én, hogy véleményt alkossak, rangsoroljak bármit is? Hát őszintén szólva, szinte senki. Nem vagyok se híres zenész, se a legnagyobb szervezők egyike, de pofátlan viszont igen, ezért rátok erőltetem a véleményemet :)
Amúgy azért van némi rálátásom a dologra, a punk szcénában nőttem fel, játszottam néhány zenekarban, szerveztem néhány kisebb-nagyobb bulit, megismertem rengeteg embert, zenekart, zenekartagot, jártam sok koncerten, játszottam is elég sok helyen. Zenében elég vegyes ízléssel vagyok megáldva, a punktól kezdve a hiphopon át a drum 'n bass-ig sok mindent meghallgatok, így nem meglepő, hogy a punkon belül is több ágazatot szeretek.
Nem sorolom magam semmilyen oldalhoz, csoporthoz, véleményem van sok mindenről, amit le is fogok írni.
Nem elképzelhetetlen, hogy lesznek szerzőtársaim, ahogy az sem, hogy valamilyen szinten magazinként fogunk működni, de ez még a távoli jövő, egyelőre csak írom, ami eszembe jut, kommentelni szabad, sőt, ajánlott. Alapvetően nem fogok cenzúrázni, mindenkinek szíve joga a véleménye, de a fröcsögve kurvaanyázó szösszeneteket hagyjuk már ki :)