A bemutatkozó poszt óta eltelt egy kis idő. Ennek az az oka, hogy ugyan rengeteg gondolat kering a fejemben, de nem tudtam, mi legyen az első szösszenet témája. Valami általánosat, de sokak által feszegetett témát akartam, de azt hiszem megtaláltam.
Ez az a kérdés, amire ezer válasz van és igazából egy sem. Szerintem mindenki, akinek egy pici köze is volt a punk szcénához, milliószor hallotta zenekarra, viselkedésre, emberre, kinézetre, politikai nézetekre és szinte bármire, hogy ez punk vagy nem punk.Igazából egyetlen dologban egyezik meg mindenki, hogy a punk része a lázadás. Ez persze annyiból baromság, hogy minden tizenéves életének része a lázadás, mint természetes velejárója a pubertáskornak. Ezt mindenki máshogy éli meg, van, aki fél órával később megy haza, akkor is, ha az apja ordibál, és van, aki színes tarajt vág és a seggét mutatja a rendőröknek. Meg a kettő között egy elég széles sáv. Hogy a lázadás melyik szintje punk, az már kevésbé egyértelmű, ahogy minden más, ezzel kapcsolatos dolog is. Igazából szerintem azt, hogy mi a punk, nem lehet örök érvényű dogmaként lefektetni. Ha értelmes lázadást tartunk szem előtt, nem pedig agyatlan hőbörgést, akkor a dolog folyamatosan változik, ahogy a világ is változik.
Az egész a hetvenes években indult tőlünk nyugatabbra, nálunk a hetvenes évek legvégén jelent meg, igazán élni a nyolcvanasokban kezdett. Egy egészen más világot éltünk, mint ma. Akkor valódi lázadás volt a három akkordos zenekarok, szakadt ruhák, tarajok, piercingek, bakancsok világa, az utcán bandába verődve sört vedelni és hangosan ordítva szidni a kormányt, rendszert, tetszőleges dolgot. Az akkori punkok folyamatosan feszegették a határokat. Ekkorra már azért puhult a diktatúra, de még voltak szankciók az ilyen dolgokért. Egy-két ritka kivételtől eltekintve (és ez is főleg zenekartagokat érintett) nem kellett már börtöntől tartani, de a munkahelyen, iskolában azért még lettek ezekből gondok és a rendőr se fukarkodott néhány pofonnal, némi könnygázzal és egyebekkel. Mivel egy baloldalinak nevezett rendszer volt hatalmon, a punkok alapvetően jobboldali beállítottságúak voltak. Nem hiszem, hogy ez komoly politikai mondanivalót hordozott volna, mindössze ellentéte volt a regnáló hatalomnak. És persze jól megfért mellette az azóta is bálványozott bekarikázott A betű.
Sokak számára a mai napig ez A punk. Ezer embertől hallottam, hogy az igazi punk zene a CPG, az ETA és társaik, az igazi punk akkor volt és ma már nincs semmi. Ezt alapvetően egy faszságnak tartom. Az tény és való, hogy a világ megváltozott. Ma már a legvadabb kinézetet is maximum néhány ember ferde tekintete és egy-két kósza rendőri igazoltatás kíséri és bizony börtönbe sem lehet menni azért, ha valaki szidja a rendszert. Sőt, lassan már kötelező egy kurvaorbánt elmormolni, amolyan étkezés előtti imaként. A rendszert szidni trendi, az extravagáns kinézet megszokott, a zenei stílusok pedig olyan szinten minden végletet megjártak mára, hogy a punkzene egyáltalán nem kirívó. És ettől sokak szerint a punk halott, pedig szerintem csak szemléletet kéne váltania, és nagyon nem arra, amerre most tart.
A klasszikus mai punk kétféle szokott lenni:
- az egyik a nyolcvanas évek vad híve, szeret sok alkohol és ipari drogok elfogyasztása után balhézni, szakadt nadrág, bőrdzseki, acélbetétes bakancs az állandó viselete, amit számtalan, klasszikus punk zenekar neve díszít. Öltözéke állandó kiegészítője a taraj. Tetszőleges pillanatban készen áll egy újabb "Erdős Péter, kurva anyád" ordítása, függetlenül attól, hogy az esetek nagy részében fogalma sincs, konkrétan ki is volt az illető úriember, valamint az sem zavarja, hogy huszonhárom éve elhunyt. Emellett szinte bármilyen koncerten hajlandó felkérni a zenekartagokat, hogy játsszanak már el egy ETA dalt, majd "köcsög divatgecik" ordítással távozik, amennyiben az illető társulat nem tesz eleget kérésének. Véleménye szerint minden, 1990 után alakult zenekar divat köcsög, valamint a közönség azon tagjai is, akik nem kellően punkos külsővel érkeztek. Méretes anarchiajelekkel van dekorálva, de ez nem akadályozza meg abban, hogy 14 éves Alvin pólós kissrácokkal kötekedjen, három centiről az arcukba ordítva, hogy mi is az igazi punk.
- a másik az antifa harcos. Ő az új idők gyermeke, és magasztos küldetést teljesít. Sokan közülük anarchistának vallják magukat, de ez jellemzően kimerül abban, hogy ismernek néhány magasztos mondatot, mint pl "az anarchia nem káosz, hanem uralom nélküli rend". Öltözékük változatosabb, a klasszikus punk jegyet keverik a skinheadek öltözködési stílusával, kedvelik a skinhead márkákat (Lonsdale, Fred Perry stb) és nagyban hirdetik a punk-skin összefogást (természetesen az antifasiszta skinheadekkel). Fasizmus elleni harcuk lényegében arra korlátozódik, hogy időnként balhéznak az általuk nácinak titulált skinheadekkel, akik az esetek többségében tisztességgel el is verik önkéntes antifa harcosainkat. Ők ezt harcuk mérföldköveként élik meg és büszkék, hogy legalább kiálltak, majd Fegyelmező Részleg dalszövegeket ordítva betérnek a legközelebbi kocsmába, ahol szájba vágnak néhány fiatalt, akik nagy-Magyarországos pólóban ülnek a krimóban.
Persze ezek végletek voltak, de nagyjából ez a két fajta szereti magát valódi punknak titulálni és megmondani mindenki másnak, mi is a punk. Természetesen számtalan olyan ember ismerek, aki a nyolcvanas évek punkjáért rajong és mellette teljesen normális, de még az antifák között is találok olyat, akivel szívesen beszélgetek és bármikor szívesen találkozom vele (azért ezek ritkábbak). Amúgy a fent említett viselkedési formákkal nagy baj nincs is, amíg ez a tizenéves korban jön elő. A lázadás kiben erősebb, kiben meg szolidabb, van, aki így éli meg. Én is kint lógtam a téren szakadt cuccokban, hirdettem magasztos eszméket és úgy éreztem, hogy most aztán kurvára megmondtam a világnak meg a rendszernek, én vagyok a porszem a gépezetben. Aztán idősebb lettem és szép lassan szembesültem vele, hogy a lófaszt, ugyanazt csináltam, mint bármelyik lázadó tini. Teljesen mindegy a helyszín és a külsőségek és főleg a magasztos eszmék.
Szóval a tizenéves punkok nem azért lázadnak, mert punkok, hanem mert alapból lázadniuk kell. Nem viccből van az, hogy 18-20 évesen az emberek nagy része szép lassan kinő belőle. Van, aki teljesen hátat fordít az egésznek és van, aki csak máshogy áll már a dolgokhoz, mint én is. Én alapvetően lázadó típus vagyok, de ha huszonévesen is azzal próbálnék lázadni, hogy rózsaszín tarajjal iszom a kannásbort a villamoson, azzal csak azt érném el, hogy pár év múlva csövesként tengődhetnék egy téren, majd májelégtelenségben elhunyhatnék.
Az antifa eszmék is elég távol állnak mára tőlem, erről majd később bővebben írok, de a lényeg, hogy elkezdtem sokkal jobban nyitott szemmel járni. Azóta számtalan dolgomra kaptam meg, hogy az nem punk. Kezdetben megpróbáltam elmagyarázni, hogy számomra ez a punk. Sokkal inkább punknak érzem, amikor leülök egy fiatal sráccal, lánnyal egy bulin és elmagyarázom az én véleményemet a dologról, minden bántás, vagy rájuk erőszakolás nélkül, mint azt, ha az előírt szabályok szerint élem a "valódi punk" életet. Túl vagyok már azon a koron, hogy felkapjam a vizet azon, ha valaki nem ért egyet velem, sőt, nagyon szeretek vitatkozni. Vitatkozni, és nem veszekedni. Én nagyon szívesen leülök antifákkal beszélgetni, megvitatni a véleményünket, ha képes normálisan beszélgetni és érvekkel próbál meggyőzni. Amikor elkezd valaki ordibálni, minden szarnak elhordani, értelmetlenül hadoválni, akkor felállok és elmegyek, nekem aztán mindegy. Ez sem punk, mert egy igazi punk nem így cselekszik egyesek szerint.  Megpróbáltam elmagyarázni, hogy nekem nem az a punk, ha szidunk réges régen halott vagy legalábbis nem aktív embereket, nekem sokkal inkább átjön a punk életérzés a Blinktől, akik azt mondják, hogy lehet, hogy baj van, de amin nem tudunk változtatni, azon nem sírni kell, szarni rá, élvezzük az életet, mert van mi. Számomra az ilyen zenekarok sokkal inkább a szabadság érzését közvetítik, ami pedig minden punkok vesszőparipája.
Szóval kezdetben próbáltam elmagyarázni, hogy nekem ez a punk. Aztán rájöttem valamire, ami sokkal egyszerűbb volt. Amikor közölték, hogy ez nem punk, akkor annyit mondtam, hogy oké, akkor nem punk, pont leszarom, hogy hívjuk. Nekem van egy ízlésem, egy véleményem a világról, emberekről, politikáról és számtalan dologról, öltözködök, ahogy nekem tetszik, foglalkozom azzal, amivel és akivel szeretnék és kurvára nem érdekel, hogy ennek nem tudom a "punk" nevet adni. Ezek az emberek nagyon szeretnek a "divat" ellen lázadni. És közben észre sem veszik, hogy ők maguk a legnagyobb divatkövetők, olyan szinten szabályokat szabnak maguknak, mint semmilyen más szubkultúrában. Ha a punk a szabadságról szól, akkor miért kéne annyi szabálynak megfelelni, hogy magadat punknak nevezhesd? Ezt azt hiszem a legszebben a Helo Zep! fogalmazta meg a Lázadj fel című dalával, pedig ők aztán tényleg a bőrdzsekis, szakadtruhás punkok, csak mellé tudnak és szeretnek gondolkozni, és nem átallottak zenélni is megtanulni mellé.

Ja és a végére válasz kéne a címbeli kérdésre, azaz, mi a punk? Fogalmam sincs, mert jó esetben mindenkinek más, de semmiképpen sem a klisék közé beszorított egyen-lázadás és még kevésbé hiszem, hogy bárkinek is joga lenne eldönteni, mi is az.
Igen, ilyen csúnya, másokat provokáló posztokkal jelentkezem a későbbiekben is, cuppantalak titeket!